Ébresztő

Mikor a kakas szól,
rikkant, hogy hasadjon a hajnal,
mikor messzi távolból
hajókürt bőg riadt jajjal,
mikor csupromból friss
kávé illata szál, ébreszt…
Szoktatom szemeim 
csupasz papírhoz,
tudatom visszatér…
Élek.
Rendet teremtek asztalomon,
agyamban…
Jó reggelt Világ.
Jó reggelt Élet

Alássan jelentem,
én az örökös közlegény,
szolgálatra készen,
épen, ébren.
Csodák csodájára
ismét megjelentem.

1992, Vancouver, B.C.

Õszi reggel

Sem múltam, sem jövõm nincs...
múlnak napjaim számolatlanul.
Ha jön a reggel megyek, mert
menni kell, bejárni fájó tagjaim.

Hideg a szél, permet száll onnan,
hol zuhog a víz rengeteg...
Hűvös árnyékom az utamat állja,
de kerülném, rálépni nem merek.

Megállít, hogy vissza nézzek, de tudom,
ködbe vész az út mögöttem...
már felejteni sem kell, - nincs mit,
megrontva-szûzen öregszem...

Így békében, ketten, lépünk egyet,
egyet, vigyázva, fáradt könnyedén...
kerülve babonás gonddal minden
járda  repedést, buta reményt...

1998. november 10.


MISKA BÁCSI MEGMAGYARÁZZA....

Majd én megmagyarázom neked, Öcsém. Mert nem úgy van az, ahogy Te azt gondolod... A cél meg mi egymás, mi van, ha nem úgy sül el a dolog... Ide hallgass... Harmincötben, Sándor bátyám meg jómagam, Triesztben hajóra szálltunk, hogy Amerikába megyünk...
De hadd kezdjem az elején.
                                                                             tovább>>>
NÉHÁNY, FONTOSSÁGÁT VESZÍTETT
SZEMÉLYI ADAT.

Születtem 1929. július 29-én Reformátuskovácsházán, - akkoriban Csanád Arad Torontálnak titulált vármegye, istenhátamögötti falujában. Legszebb emlékeim fűződnek az első tíz évemhez, amit ott éltem, aztán jött a nagyváros, Pest és a háború.
Nem beszélünk róla, hiszen van egy jó lehetőség, hogy az olvasó azt sem tudja, miről van szó, ha ilyen ó-kori történelemről beszélünk.
Ez a fiatalság privilegiuma.
A Színház és Film Művészeti Főiskolán végeztem, mint dramaturg... Annak ellenére, hogy színészi ambicióval indultam -- de két éves kényszerű moszkvai kirándulás nemcsak a színházi terveket, de az egész életemet is más irányba terelte.
1956.
Majd Kanada, a lehető legszerencsésebb fordulata, a különben szürke, eseménytelen, békességes életemnek.
Színházi, írói karrierböl alig lett valami. Maradtak az álmok...
Egy kis ígéretes intermezzo, '65-ben a San Franciscó-i International Film Festivál-on „Triangle” című rövid filmem díjat nyert... Aztán semmi.
Még egy nagy próbálkozás '78-ban az University of British Columbia Theatre Department Post Graduate programja fogadott el, de anyagiak hiányában sohasem került sor a befejezésre...
Nincs megbánás.
Főztem, vendéglőt vezettem, pincérkedtem majd finom friss tésztát gyártottam tonna számra...
Ha meggondolom az is valami.
A végén a legmegnyugtatóbb érzés, hogy megmenekültem a megalázó önmagyarázatoktól, aminek volt munkatársaim alárendelték magukat, oda-vissza 56-ban aztán 57-ben s még egyszer 89-ben.
Áldásom rájuk.

Tavaszi emlékezés

Átok.

Háború volt!
Aztán annak is vége lett.
Tizenhat éves bölcsen
ítéletet mondtam a világ felett.
Haraggal, üres gyomorral
míg görbére nyomott
a csere-zsák,
s míg lukas cipőmben
hólé csucsogott,
májust kívántam, napsütést,
simogató szellőt...
s átkoztam az istent meg minden
fegyver viselőt...

                       ***
Harag.

A kövér paraszt csak krumplit adott
mikor én szalonnát meg húst akartam...
fitymálva gyűrte Anyám kopott gúnyáját
és panaszkodott.
Ütni lett volna kedvem,
de vártak otthon, négy nap
meg négy éj az út oda...
Az éhség nagy Úr szokta mondani Anyám
és az én uram acsarkodott...
lázitott, hajtott!

A kormos vagon tetején
ketten kapaszkodtunk
a FÉLELEM meg én..
s ahogy az éj leszállt...
ment a vonat lassan, ki tudja miért
néha meg-meg állt.
Valahol a sötét horizont mögött
Szolnok bújt, mint egy bűnös,
kit rossz útra vitt a sors.
A Sors, az az ostoba véres kezű
vaksi ribanc
röhögve várt a Tisza fölött
s a vézna, fáradt alig-ember,
- csupán egy kölyök, aki voltam -
álmok nélkül, arasznyi múlttal,
én csak haza vágytam...
Mindegy, hogyan csak már
túl lenni a szén-lapátolós
pokol kapuján...
hol nyugat meg kelet oly könnyen
helyet cserélt...
Pest vagy Szibéria -
perdült a szerencsekerék...
A vesztes? Hogy mennyi volt
örök titok maradt.
Keletre vitte őket az új rokon,
testvéri gonddal,
tábort vert nekik túl az Urálon.

Hol egy ezredév előtt pogány papok
fehér paripát áldoztak, most
vörös oltáron ezernyi jajjal
egy sötét múltat kísért, az
elfelejtett, porló csont halom.

                   ***
Remény.

Az égő város, csípős füst emléke
meg bennem lebegett,
de életre vágytam,
meg tavaszra, jó szagú ligetben
lila orgonára, talán egy mesebeli
piros pöttyös, padon üllő,
szíves-lelkes,
kerek arcú lányra.

Niagara Falls, Április 4, 1998.
Istenkereső

Magamban, mostan gyakran az égre nézek,
keresem az Istent.
Na, nem a kegyetlen mindenhatót.
A festőt... a felhőből szobrot faragót.
A játékos, gyermek lelkű öreget,
ki elfáradva a világ bajába'
sutba vágja teremtő jogarát
s elefántot formál meg kis cicát.
Ki lila tintával festi be a hegyeket,
vitorlást kerget játszi kedvvel
s kósza sirálynak emel
nagy paraszt süveget.
... rám kacsint napszemével tikosan,
mi tudjuk csak ketten, Ő meg Én...
Ez a rozzant világ,
Kormányos nélkül
bolyong a mindenség tengerén.

Vancouver, B.C. 1994.




A látogató

- Héj… Öcsi, ébresztő! Nem azért jöttem, hogy nézzem, hogy alszol. Különben már régen akartam mondani, hogy csukd be a szád, nem egészséges. Lélegezz az orrodon keresztül. Különösen káros, míg alszol.
- Azért mert csukva a szemem, nem jelenti azt, hogy alszom. Miért zavar, a sötétben úgy sem látod.
- Hah, elfelejted, hogy én állítólag mindent látok.
- Bocs… majd próbálok rá emlékezni.
- Erre jártam, gondoltam beugrok egy kis eszmecserére. Régen láttalak.
- Nagyon megtisztelsz, de miért én…
- Mért te? Mért te… régi nóta. Nézd, te nem vagy egy buta ember – kis szünet után, még hozzá tette – valljuk be, nem is nagyon okos. Olyan átlag. Veled lehet egyszerű dolgokról kellemesen elcsevegni. Útálom a filozófusokat, a teológusokat…

                                                                            tovább>>>

Augusztusi reggel

Hűvös harmatban mossa arcát
az augusztusi reggel...
Még lebeg a köddunyha
a cserjés fölött,
De már zajos szárnyas csapat
ébreszt, rigó rikkant,
vörösbegy, kék-szajkó
dicséri az Urat.

Kósza kis veréb oltja a szomját,
majd fürödni támad kedve.
Borzas kis fejét a vízbe mártja...
Egy bamba béka bámulja
-- mily buta dolog -- gondolja.
Nem lenne könnyebb csak ülni benne?
Bár néha repülni volna jó...
mint a fecskék.
Röptébe' fogni a jó falatot...
folytatja a Herceg a gondolatot...

Nem csak így várni, csak várni...

                               Csak várni.

Hát nem szomorú,
mindenki mást szeretne...
A komikus drámát mímel
tapsot vár a Hóhér, meg ovációt.
A szegény gazdag, 
a gazdag meg ...
még gazdagabb szeretne lenni.

Niagara Falls, 1999 Augusztus 15. 

HÁROM MAGYAR A POKOLBAN....

csak ülnek nyakig a forró olajban. Orcájuk rózsás, kipirult
mint a szűz leányé, akit táncra kértek.
Már megszokták az egyenletes meleget olyannyira,
hogy fázósan bújnak össze,
ha az ügyeletes kisördög ultizás közben,
néha elfelejt időben tenni a tűzre.
Jó magyar szokás szerint furton-furt panaszkodnak.
Először is azért, hogy a mennyország helyett a pokolban vannak.
Másodszorra pedig, ha már ide jutottak, fontos embernek kijáró,
megkülönböztető elbánást akarnak.
Rokonok ők testben és lélekben...
Bár, lelketlennek titulálták őket életükben.
A legöregebb egy csula-bajuszos, karikalábú, puffadt hasú vitéz,
még Árpád apánk mögött kocogott keresztül Vereckén,
na, nem mint harcos, ahhoz túl ügyetlen meg gyáva volt,
nem is lóháton, a szekerek mellet csak úgy gyalogba' kutyagolt.
Olyan szaladj ide, szaladj oda tisztet töltött be a Táltosok körül,
az áldozati lovak sörényét, farkát nyeste, fésülgette,
ennél fogva aztán farkasnak csúfolták s hiába
híresztelte tudós voltát vallási ügyekben a szedte-vette,
nem nagy tekintélye volt...
Nem volt, egészen addig, míg Vajkból nem csináltak Istvánt
s az újhites urak hűséges hittéritőket nem verbuváltak,
szolgálni új Istent, Királyt, Püspököt s Rómát.
Farkasból fontos ember lett, csuhát ugyan nem öltött, de
buzgón hányta kardélre ama magyarokat,
kik őseik hitében éltek s haltak.
Minek következtében aztán pokolba került, immár az ügyes,
mindenre kapható, jó magyar keresztény, a véreskezű nemes.
A második Farkas is nemes volt, de ő a címet már örökölte.
Pöttöm kora óta a király udvarában sürgött-forgott, ügyeskedve
s mivel minden másra elég ostoba volt,
kurucnak csúfolt parasztokat koncolt
Habsburg Lipót szolgálatában...
Báró lett belőle, meg Főispán, díszes úri kúriában.
A harmadik Farkas, nemes ugyan nem volt,
és bár nem hitt menybe', pokolba',
-- mit ad isten -- most  ráncos tökei sisiteregnek a forró olajba'.
Magyarokat gyilkolt ő is, tüzzel-vassal,
próféta volt meg hóhér,
Pesti palotában, díszes, csillagos dolmányban.
Híven a jó magyar hagyományhoz, mint hittéritő ősei –
irtotta ki IGENT, lassú volt mondani.
Három magyar a pokolban, csak ülnek nyakig a forró olajban,
pislognak jobbra, balra lesve, hogy mások főnnek-e.
Testvért gyilkoló írek, arabok, magyarok...
s az ördög tudja még miféle fajta alja,
volt és szaporodó, buzgó, hithű harcosok.

Felvételi vizsga

Óh, hát miféle anyag vagyok én,
hogy pillantásod metsz és alakít?"

Kazimir választotta számomra a József Attila verset, mondta:
" A nagy Ő, a felvételi bizottság félelmetes elnöke, az "Isten" maga, imádja József Attilát. Fél siker."
Kazimir már másodéves rendező hallgató volt, néhány év vándor-színészi múlttal, elvitathatatlan szakértő, csak szerencsésnek mondhattam magam, hogy foglalkozik velem. Háború előtti középiskolás curriculum Arany Jánossal lezárta a magyar költészet tárgyalását, érthető módon József Attila számomra ismeretlen volt.

                                                                            tovább>>>
Embernek lenni, nem oly egyszerű!

A majom is tud két lábon járni,
a papagáj is tanul nyelveket.
Egy vadszamár is lehet elnök,
ha elég pénze van…
De sírni, szeretni,
békességben magot vetni,
új kenyeret szelni, ölelni.
Testvért nem ölni?
Nem oly egyszerű embernek lenni.


Szocreal levelezolap, 1949.
Egy kicsit táncoltam is... Klárikáva.
Jókai Sziház, egy kangörcsben szenvedo Tsz elnök.
Volpone, Mosca.
9-es kórteremben, valami Somlói...
vagy Somlay nevu öreg statisztával.
Jimmy Stewart... move over.
Néhány szó a hazáról.

Elítéltek majd érte tudom, de mit tegyek.
Hazám már régen,
olyan, mit elvártok tőlem, nincs nekem.
A kis falut, hol születtem,
eltörölte a bölcs a közigazgatás,
ami maradt az is fájón idegen.
A nagyutcára már rá sem ismerek.
Hol régen a sok büszke karcsú akác,
édes-emlékes cirmos eper, meg nyárfa állt...
Most semmi!

Magányos, borzas varjú károg
a csupasz villanypóznán...
Kár, kár, kár...
Gyermekkorom kis hazája volt-nincs
s károg a varja...
nem a múltat, a jelent siratja.
KÁR.

Az öreg temetőt felverte a gaz.
Fejfák, régen-holt ősök emlékeztetője,
-nevekkel, mint engem tart számon a világ-
már térdre rogyva porlad.
Útját vesztet hangya sietve fut rajta át,
keresve, kutatva, mint jómagam,
hazátlan, hontalan.

Ez lenne hát, hol élni és halni kell?

Dőlt kerítés mögül gyanakvó szempár kísér,
Nincs se adjon, se fogadj isten...
Sem ember, sem föld itt engem
nem takar, nem ápol.
Megyek lehajtott fővel, én az idegen,
mint a kitagadott, a szülői házból.

Barát sincs már,
vagy holt, vagy részeg,
vagy szégyen pirítja,
hogy még mindig megvagyok,
jobb lenne tudni talán,
-ha már sem hazafi sem hívő
nem lett belőlem, -
hogy csak voltam,
leírva, elfelejtve, mint selejtes árú
a vesztesség oldalon.

Hazám, hol otthonom…
Otthonom, hol a kalapom
a szögre akasztom.
Hazám ez az íróasztal
álmok szülője, temetője...
Ez a cellányi szoba,
a néma-írott társak a könyvespolcomon.
Hazám a szó. A Nyelv.
Az még megmaradt, minden más
csak emlék, jó is nem is.
Ez az élet. Nem panaszkodom.

Bűnöm, hogy élek. Halni kellet volna tán,
októberem ködös hajnalán...
De élek, - ez már visszavonhatatlan -
s ha majd lejár az időm,
egy kedves-idegen
takarja majd rám a szemfedőm.

1956-2005

Fényes-szavú hazafiak majd szónokolnak,
bölcs firkászok újra- írnak, pontosítanak,
hogy ki mit tett, vagy nem s hogy miért,
hogyan lett hős a gyilkosból, s gyilkos a hősből
amikor fordult a szerencsekerék.

Hogy a barikád melyik oldalán halt,
ellene, vagy a szent ügyért…
Hidd el barátom ma már oly mindegy,
A holt az holt, testvér volt mind egymást ölve.
Egy fél százada nyugszanak,
az egyik márvány a másik jeltelen föveny alatt.
Az anyaföld midenkit egyformán befogad
és annak, ki siratja őket ennyi év után is
anyának, árvának melyik volt hős?
Vagy csak őrült áldozat?

A múlt az múlt, ünnepelni olcsó mulatság,
sajnos túl sokat emlékezünk.
És mikor elhal az ünnepi csindaratta,
a taps, a lelkes hurrá, - minden megy tovább.
A fegyverek még hallgatnak, de nagy a ricsaj,
több a gyűlölet, mint bármikor, az oktalan harag.
Egyik a nemzeti hős, a másik a nemzet gyilkosa.
Üres fejek, üres szavak s parlament-kocsma zajába
fulladt honatyák marakodnak.

Félelmetes. Hát ezért haltak?

Álom...

mint patikus a gyógyírt,
az éj méricskéli a tűnő álmot,
parányit, hogy meg ne ártson
és majd ha a hajnal jön -
a józanító reggel minden bajával, örömével
- nyelvem alatt édes-keserűn
sejtelmes ködbe takarva, mint messze tűnő emlék
ismeretlen arcod, ízed még velem marad.

Niagara Falls, 2001. November

Gond

Fülemben ég a csend
riasztó zajjá nő a semmi,
hallom, hogy gondom gonddal
kergetődzik.
Iszonyú robajjal vágódik homlokomhoz,
s aztán, mint a többi,
megoldatlanul, némán,
osztódással szaporodik.

Fáj a csend
ébresztő neszekre várok,
hallom, hogy a macska szíve dobog,
álmában mosolyog...
Ébredj, kérj enni!
Szolgád vagyok.... Kívánj, parancsolj...
Egeret fogok.
Fára mászok neked, ülök az ablakdeszkán...
... ébredj, lusta dög, az irigyed vagyok.

Neked a számok semmit sem jelentenek,
Bankkönyved mindig egyensúlyba' van...
S hogy békében, gondtalan légy
Ráadásul még ki is miskároltattalak...

Vancouver, British Columbia. 1993.
Húsvéti emlékezés.

Meg kell, valljam, hogy a nagypénteki böjt, a feltámadást ünneplő istentisztelet csak olyan mellékes előzménye volt az igazi ünnepnek, - a húsvét-hétfői locsolkodásnak. Magamtól keltem kora hajnalban, - ami nagy szó volt. Mondás nélkül pucoltam a cipőmet, nagy igyekezettel próbáltam eltüntetni a szürke kopást a klapniról.
Már napok óta készen volt az útitervem. Időben, korán letudni a "kötelező"-ket, hogy el ne felejtsem: nagymama, ángyomék meg Bába néni, az, muszáj-házak, hogy nyolc meg kilenc óra között jusson el az ember a fontos udvarokba, ahol igazi trakta volt, ahol legszebb volt a hímes tojás, no meg a lány.
                                                                             tovább>>>
Tavaszi nagytakarítás

Ragyogóan szép koranyári nap volt. A kor divatjnak hódolva félcombig sliccelt, almazöld selyem batik szoknyát vett a Holt Renfew belvárosi üzletében egy könnyű, alig gombolt vajszínű blúzzal. Szokásához híven mellőzte a melltartót, szerette az a la natur érzést.
Józsinak is így tettszett, nem is beszélve a nagyszámú férfi vendégről,  az  asszonyok alig rejtett bosszúságára.  Előszeretettel hajolt közel az ülő férfivendégekhez, belátast engedve kebleire. Huncut mosollyal vette tudomásul a vendégek leplezetlen zavarát. A rosszaság átvette uralmát és Zsófi ingadozás nélkül, örömmel adta át magát a játéknak. Azzal, hogy mindenkinek megadta az egyenlő lehetőséget, senkinek sem tünhetett fel Dr.Zakariáshoz címzett kitüntető figyelme. A fiatal, iráni származású sebész gyakori vendég volt a háznál, Józsi veleményét gyakran kikérte komplikált ügyekben...
                                                                             tovább>>>
                                                                         

Hetvenöt év után

Sejtés már csupán a volt sok barát,
mint út porában múló lábnyomok,
mint emlék morzsák egy lakoma után,
Szertehulltak, arcok, kézfogások...
Magamban a voltnincsről álmodok.

Nincs már hangos okoskodás
nincs harag, sem öröm,
nincs megbánás, vagy panasz...
Jó volt hozzám a sors
és feledni jó a bajt,
a fájó bántást a vesztett álmokat,
a sok-sok reményt, ami jött és elmúlt,
mint nyári zápor
tisztuló kék ég alatt.

Klárikával ketten, idegen partokon
hajótöröttek, elfeledve,
de veszve nem,
holdtöltét várva, hogy múljon az idő,
emlékek között a jót keresve
idézzük újra, néha ki se mondva
ami volt, vagy lehetett.

Újra zöldül a kert...
százszínű virág virít,
nyolc tuja nyúlik a magasba
ahol csak a semmi volt...
Ma reggel zajos
madársereg cseveg s
a nyárfalevél köntösét libbentve
a nyugati szél ünnepi zsoltárt dúdolt.

Hetvenöt év...
Csupán egy villanás a végtelenben,
de fárasztó, hosszú volt az út
és az elfutó tájak már
lassan összefolynak.

Ennyi az élet?
Majd jön az ősz,
lehull a virág, a sok levél,
marad a csupaszság...
Aztán jön a tél...

... de addig,
kertem hűs ölén
emlék-füzérem morzsolom.

Lánynézőben

Álmomban Kabulban jártam
lánynézőben.
Kalapomhoz rozmaringot
meg egy százdollárost tűztem.
Burqua-ba burkolt szüzek álltak
a romok tetején.
Néma siralmuk tépte
kegyetlen rongy börtönük.
Korbács csattogott,
bomba robbant,
vörösen égett az ég határa.

Futottam volna, de
erőm elhagyott.
Idétlen nyögés
jött ki torkomon...
Riadt galamb sereg
rebbent, majd a tűzbe szállt...

Lehulltak a burquák
s ott álltak mezítelen,
lányok, asszonyok...
Volt szeretők, régmúlt kedvesek.
És az emlékek.
Csókok, halk sikolyok...
a be nem váltott hamis ígéretek.

Futottam volna már
de nem engedett a kalmár,
... pénzt vagy életet!
viheted hitetlen, mocskos
létedet.
...s mind ez asszony-állat?
Ráadás.
               ***
Ébredni Jó.
A látomás velem maradt.
Arcok, kerek keblek
selymes tapintás, ízek
mit rég feledtem.
Csak a nevek...
              ***
Álmomban
Kabulban jártam,
hol burquába burkolt
szüzek tépik rongy börtönük
s én itt sírok velük...

2001-11-11 Niagara Falls.

in memoriam
Gáli József

Gyakran gondolok rá…
mikor zimankós téli utcán
arcomba vág a szél,
ha fázom, ha meleg
szobára vágyom.
Ha packát hagy a tollam
a silány papíron,
ha aggódom...
Rá gondolok.
Bár ma már nem gond
a lakbér,
magam főzöm a feketét
s sapkám is akad
nem is egy...
nyűtt kabátra már
gombot nem varrok.
De ha félek...
még ma is
rá gondolok.
Néha, szinte hallom,
mint régen a
ködös pesti utcát róva,
mesét álmodva
mondja:
"... majd egyszer
ha minden jó lesz…"

De nem lett
s kétlem, hogy
lesz-e,
derül-e még
egy békés hajnal
a Szabadsághegyre.

1999-ben íródott ez a nyílt levél.
Búcsúzóul...

Az elmúlt év alatt mind több és több alkalommal látogattam haza Magyarországra az Internet segítségével. Új ismeretségeket, barátságokat találtam és a számos Online kiadványok napi hírei olvasása mellett volt alkalmam betekintést nyerni a mai, otthoni világba az új barátok és ismerősök levelei nyomán. Az eredmény? Ma, az újesztendő második napján egy rövid és fájdalommentes önvizsgálat után végleg búcsút mondok és minden kapcsolatot, végleg és visszavonhatatlanul meg szakitok szülőhazámmal.

                                                                            tovább>>>
Az elso hódítás

  A brutalitás változatos formában volt jelen az osztálytermekben. Krenkó pofozott, Sefcsik tanár úr nádpálcával ütötte a fenekeket, Békés Gyula körmöst adott. Füzessy Matild barackot. Ball karral átkulcsolta a gyerek nyakát, magához szorította, hogy lélegzethez sem jutott a szerencsétlen és a bütykös, csontos kezével olyan barackot nyomott az ember fejére, hogy majd belukadt.
De jó szagú volt.
Mármint Füzessy Matild.
                                                                             tovább>>>.
.....
1
Szabadpiac.

  „Használt mű térd és csípő alkatrészeket veszek minden mennyiségben. Sértetlen nem öregebb, mint őt éves darabokért, egyenként 200 eurót fizetek. Tisztított állapotban; FF Enterprise Inc., Wiener Neustadt, Station A. Po Box. 2005. Austria. címre kéretik küldeni. Kézhezvétel után, ha az árú a feltételeknek megfelel, a vételárat posta fordultjával készpénz formában küldöm. Diszkréció garantálva.”
Az éj leple alatt elküldte az összes feltalálható temetkezési vállalatok címére. És várt. Egy hét, két hét. már egy hónap is elmúlt és semmi. Már-már kételyei támadtak a vállalkozás kimenetelét illetően, míg egy szép napon, nem egy, hanem egyszerre három csomag érkezését is jelezte az osztrák postahivatal.
                                                                          tovább>>>
Haiku

Ha álmot szövök,
EMBERT látok pucéron.
Ártatlant és jót.

Macskám enni kér.
Adok, majd ajtót nyitok.
Még hasznos vagyok.

Új ezred köszönt!
Nem stoppoljuk a zoknit
a szemét elönt.


Ma dühöng a szél,
ajtómon a múlt kopog
a holnaptól fél.

Társat keres a
magány, jó szót és csókot…
Csattan a pofon.

Hazug világban
ritka kincs az igazság
fel sem ismered.


.....
Mindenki ír verset... csak, hogy le ne maradjak!
Én, Nosztradamusz

The party is over, vége a dáridónak!
Már felszáradt a vér a Vérmezőn,
sárgán virít a csörgő csonthalom,
kilőtt rakéták, rozsdás csövére szállt
a tépett szárnyú, fáradt unalom.
Szél se rezzen, se fény se árnyék,
üvölt a csend, leszállt az éj,
– ellopták a Napot a spekulánsok –

Death Valley mélyén nyüszít,
a bárgyú hívő, a kétkedő, a jó,
a vétkes, s mind, aki még maradt.
Remény sincs már, az is halott.
Ez az utolsó éjszaka, a nagy sötét,
mert a függöny végleg lehullt…
Nem lesz holnap, és nem lesz hajnal,
nem lesz több pirkadat.

– s  a Mester?
–’vannak még hibák’- legyint
s elmegy horgászni.


Vallásos haikuk

Theo-logika

A legtöbb istent
az ateisták, csak úgy,
heccből klreálák.

Istennek tetsző cselekedet

Pedofil papokat
egy vödör szentelt vízzel
tisztára mosni.

Sovány vígasz

Szegény zsidóknak,
Se Mohamed, se Krisztus
Csak egy csupasz fal.

Kényszer megoldás

Elfogyott a sár?
Ádám-borda halihó...
Nőnek az is jó.
..........
Az Isten és az Elnök

A Fehér Házba az Isten beköltözött,
jobbján, öntelt vigyorral az arcán
maga az elnök ül...
Mondják! Én magam nem tudom,
hívőnek kell ahhoz lenni és
én az nem vagyok, - be kell, valljam -
Írják fel kérem bűnömül.

Nehéz ám hinni a prédikátoroknak,
míg az Urat dicsérik,
hull a hitetlen számolatlanul
s koporsók százait éj borított csendben,
hozzák, temetik...
Anyák siralmát rejtik hazug szólamokba.
Isten és a hit nevében egy
jobb világot ígér az Elnök Úr.
Nehéz elhinnem, nem vagyok hívő
- be kell, valljam -
Írják fel kérem bűnömül.

Hiroshima, Drezden, Falluja?
A győztes jutalma a megbocsájtás...
vagy inkább a hazug, néma történelem?
Fehérre mosva a bűnöket, feloldozást
sőt babért halmozva a generálisokra.
"in god we trust" mondják!
Kéz kezet mos, és az Isten?
Mindent felejt és némán tűr.
Nem vagyok hívő - de mindezt elhiszem -
Írják fel kérem bűnömül.

Majd egyszer, ha egy jobb világ jő,
- megérni azt már én nem fogom -
mikor ítéletet mond majd a gyermek az apák fölött,
mikor majd sem hit, sem ujjá születés
nem ad menekvést...
Mikor majd évezredek bűneit nem Isten,
de ember, emberért kér számon
s büntet kegyetlenül...
Én, hitetlenségem miatt majd a pokolban ülök,
elkárhozva, de megnyugodva boldogan...
- csekély vigasz, ha meggondolom -
Írják fel nékem bűnömül.
2003